
2025. június 14-én immár ötödik alkalommal rendezték meg a Répce Running Futófesztivált, amely hagyományosan Répcelakon és környékén várja a futás szerelmeseit egy igazán családias hangulatú sporteseményre. A résztvevők biztonságáról ezúttal is kiemelt figyelemmel gondoskodtak a szervezők: összesen 24 polgárőr segítette a verseny zavartalan lebonyolítását.
A Répcelaki Polgárőr Egyesület tagjai mellett a Sárvári járás több polgárőr egyesülete is részt vett a rendezvény biztosításában: Uraiújfalu, Sárvár, Vasegerszeg, valamint Veszprém Vármegyéből Kemenesszentpéter polgárőrei is csatlakoztak az összefogáshoz. Az összehangolt együttműködésnek köszönhetően a versenypályák és a versenyközpont teljes egészében gépjárműforgalomtól elzárt, gyermekbarát és biztonságos területként működhetett a rendezvény ideje alatt.
A 120 fős önkéntes csapat munkáját a polgárőrök hatékony jelenléte tette teljessé, akik útvonal biztosítással, forgalomirányítással, valamint a nézők és kísérők tájékoztatásával járultak hozzá a fesztivál sikeréhez. A verseny különlegessége, hogy minden táv – a 200 métertől a 22 kilométerig – teljesen sík terepen zajlik, így nemcsak családbarát, de ideális lehetőség egyéni csúcsdöntésekhez is.
Németh János, a Répcelaki Polgárőr Egyesület elnöke kiemelte: „A polgárőrség munkája nélkülözhetetlen, hiszen a sportesemények biztonságos környezete alapvető a résztvevők élményéhez.” Ezúton is köszönetet mondott minden részt vevő polgárőrnek, akik idejüket és energiájukat nem sajnálva, önkéntesen segítették az eseményt.
A Répce Sportcsarnok köré szervezett versenyközpont számos kikapcsolódási lehetőséggel várta a versenyzőket és családtagjaikat. A jó hangulatról egész nap DJ Ruboydee gondoskodott, a célba érkezést pedig prémium befutóérem és gazdag rajtcsomag tette még emlékezetesebbé.
A Répce Running Futófesztivál méltán vált a térség egyik legkedveltebb szabadidősport-eseményévé – és hogy ez így is maradjon, abban a helyi közösségek, különösen a polgárőrök önzetlen munkája kulcsszerepet játszik.