A Kőszegi Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium szervezésében harmadik alkalommal került megrendezésre a Gyepgazdálkodási Nap Kőszegen. A szakmai rendezvény keretében korszerű mezőgazdasági gépeket és traktorokat állítottak ki a Károly Róbert tér területén.
A program kiemelt vendége volt Nagy István, Magyarország agrárminisztere, aki köszöntő beszédét követően megtekintette a bemutatott gépeket. A rendezvény iránt nagy volt az
érdeklődés: óvodás csoportok és alsó tagozatos diákok is ellátogattak a kiállításra, ahol testközelből ismerkedhettek meg a modern mezőgazdasági technikával.
A kiállított gépek új, nagy értékű eszközök voltak, összértékük megközelítette az 500 millió forintot. A magas érték miatt kiemelten fontos volt a folyamatos felügyelet és biztonság. A Kőszegi Polgárőr Egyesület feladata volt a téren elhelyezett mezőgazdasági gépek és
traktorok őrzése 25-én az éjszakai órákban, valamint 26-án nappal. Az önkéntesek folyamatos jelenlétükkel biztosították, hogy a nagy értékű eszközök biztonságban legyenek a
rendezvény teljes időtartama alatt.
A szolgálat eseménymentesen, a kiállítás és a program rendben lezajlott.

