A Táplánszentkereszti Polgárőr Egyesület 2026. szeptember 19-én tagtoborzó nyílt napot tartott a helyi Széchenyi parkban. A rendezvény elsődleges célja a lakossággal való kapcsolatok erősítése és új tagok megszólítása volt.
Az egyesület taglétszáma az utóbbi időben alacsony szintre csökkent, ezért fogalmazódott meg az ötlet, hogy egy kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló, programokkal teli nyílt nappal mutassák meg magukat a helyieknek. A település az elmúlt időszakban sok új lakóval gyarapodott, akiket az egyesület szeretett volna megszólítani. Ez részben sikerült is: a nyílt nap eredményeként három új taggal bővült a létszám.
A látogatottság ugyan elmaradt a várakozásoktól, a megjelentek azonban nagyon jól érezték magukat. A színes programkínálatot kutyás és önvédelmi bemutató, valamint a tűzoltóautó megismerése tette igazán élménydússá. A résztvevőket a szervezők egy tál helyben készült étellel is megvendégelték.
A rendezvény megvalósításában a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület nyújtott segítséget. A programokhoz a Vas Vármegyei Polgárőr Szövetség, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Claudius Polgárőr Egyesület és Borbás Tibor járult hozzá. Köszönet illeti őket a támogatásért és az együttműködésért.
Forrás: Halvax Ágnes elnök;
Fotó: Németh Tibor

